"Ne sírj mert vége lett. Kacagj, mert megtörtént!"
Mostanában többször is elmerengtem rajta, hogy vajon jól döntöttem-e, mikor szakítottam Vele. Mert persze, valami miatt meg kellett tennem, de hogy miért, azt akkor én sem tudtam pontosan megfogalmazni.
És igen, hiányzik. Miért ne hiányozna az, akitől csak szeretetet kaptam? Akkor viszont miért lett vége? Jó kérdés nem?
Néha azt kívánom, hogy bárcsak ne tettem volna, de tudom, hogy az még sokkal rosszabb lenne. Mert már tudom, hogy mi volt a baj... Az ahogy az élethez hozzáállunk, elég eltérő. Ez persze nem baj. Nem is lehetünk egyformák... Mégis... Túl sok volt az ellentmondás.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tudom Őt elfogadni olyannak, amilyen. Csak éppen barátságnál több nem igazán lehetséges így.
Mégis nagyon-nagyon hiányzik néha. Olyankor bizony bele kell gondolnom méllyebben is ezekbe a dolgokba, hogy ne fájjon annyira... De persze... "Alea iacta est" - a kocka el van vetve.
Egyedül lenni rossz. Persze ott vannak a barátok, de azt az űrt, amit Ő hagyott, nem tudják betölteni...
Mégsem bánom. Mert most tisztán látok és szabad vagyok. Ezt a szabadságot egy jó darabig biztos nem adnám fel.
"Ha meggyújtunk egy gyertyát, s aztán eloltjuk, sötétebb lesz, mint előtte volt."
