"A reménytelenül hosszú perceket, napokat, hónapokat, éveket csak egy módon lehet túlélni: ha hiszünk abban, amire, akire várunk. S közben az idő szeretetté alakul, és a percek múlásával egyre növekszik."

/Csitári-Hock Tamás/

"A hiány makacs jelenség, mindig hiány marad. Mert a mozaikkép hiányzó darabkáját csak azzal az eggyel lehet pótolni, ami pontosan odaillik. Felesleges időtöltés és energiapazarlás minden más próbálkozás. És soha nem jutsz a végére. Csak ha egyszer szembenézel magaddal, ha elismered, hogy más megoldás nincs, mint a hiányzó darabot a helyére tenni. Csak egy elhatározás, csak egy mozdulat. És akkor kezdődik az életed."

/Csitári-Hock Tamás/

Nem bírom tovább. Ilyen érzés lehet, amikor az ember skizofrén. Meghasonlottam önmagammal, alig tudok gondolkodni. Olyan, mintha a szívem azt verné, hogy igen-igen-igen, miközben az agyam azt kattogja, hogy nem-nem-nem. Nem bírom! De muszáj.

Szombaton reggel úgy keltem fel, hogy a világ egyben volt. Aztán egyszercsak eltört bennem valami, és minden széttört. Összeomlottam, és csak azt akartam, hogy legyen vége az egész rohadt életnek, mert én ezt nem bírom tovább elviselni. (Elég ellentmondásos, ha belegondolok, hogy életem legszebb pillanatai közül párnak a képével volt közben tele a fejem...) Aztán egy telefon képes volt kizökkenteni ebből. És azt hittem, hogy majd most minden rendben lesz, holott csak mégjobban összekuszálódott minden.

Mit akarsz? Tényleg ennyire hiányzom, vagy csak egy ostoba manipulatív trükk az egész, hogy beadjam a derekam valamibe, amibe nem voltam eddig hajlandó? Nem ezt én magam sem hiszem. De akkor miben reménykedsz? És miért hiteted el velem is, hogy van esélyünk?

Szombat délután és este képes lettem volna arra, hogy kompromisszumot kössek, mert annyira hiányoztál. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hogy lenne az, ha nem lennénk együtt, bár most kapok belőle ízelítőt, és korántsem biztos, hogy ez csak a kostoló. Akkor engedtem volna. Gyenge voltam. És ez ijesztő, mert nem tudom, hogy szerdán mennyire fogok tudni erős maradni.

Mert nem lehetek gyenge. Nekem most nagyon sok minden forog kockán. De valahol... Valahol nem tudom megmondani, hogy mi lenne a helyes. Vagyis tudom, csak bizonytalan vagyok. Gyenge.

Ma kaptam jó sok erősítést arra nézve, hogy igazam volt, és pár jó(?)tanácsot, hogy engedjelek el, mert az lesz a legjobb. De nem bírom. Nem bírom harc nélkül feladni. De te vajon szeretnéd, ha harcolnék érted? És ha igen, te mennyit adsz ezért cserébe? Mert ez egyedül nekem nem fog menni. Neked is meg kell küzdeni értem. Visszaszerezni a bizalmamat, és neked is le kell győznöd saját magad. És ezúttal nem lehet azt mondani, hogy én nem teszem meg ugyanazt, amit te. Mert jelenleg pont ezzel próbálok megbirkózni. Mennyit érek neked? Érek annyit, hogy megtedd ugyanezt értem? Még nem tudom, hogy mi lesz, de te számomra érsz annyit, hogy legalább megpróbáljam. Teljes erőmből. Mert szeretlek.