"Ne feledd: ma van az a holnap, amitől tegnap úgy féltél! És mindig csak az akarj lenni, aki akkor voltál, amikor az akartál lenni, aki most vagy!"

A héten találkozgattam egy sráccal. Elég helyes volt, de mégsem lett belőle semmi. Annyira szeretett volna tetszeni nekem, hogy saját magának mondott folyamatosan ellent. És ez - valamiért - nekem nem tetszett. Szeretem, amikor bókolnak nekem (ki nem?) de mikor másodszor beszélsz valakivel (szerintem) nem kéne túlzásba vinni.

Ahhoz, hogy én beleszeressek az kellett volna, hogy nagyon jó barátok legyünk, hogy tudjam igazán szeretni és fel tudjak nézni rá valamiért. És ezeknek mindegyike hiányzik most.

Jó, el kell ismernem,hogy elsősorban azért, mert nem ismerjük egymást, csak... Miért akar mindent elmondani nekem, ahelyett, hogy azt hagyná, hogy megfigyeljem egy kicsit? Így a folytnos öntömjénezésnek köszönhetően csak elegem lesz belőle. Főleg, mikor közölte, hogy nem bírja elviselni, amikor valaki hazudik neki... Ő mégsem volt őszinte hozzám.

Arról nem is beszélve, hogy a beszélgetés nála úgy néz ki, hogy mond valamit, amire én reagálok, de ha én mondok valamit, látszólag végighallgat, de utána teljesen másról kezd el beszélni. Eleinte még hagytam, de végül már elbeszéltünk egymás mellett.

Tegnap,amikor ugyanott sétáltunk, mint az előző barátommal, eszembe jutott, hogy ő bezzeg mindig őszinte, kedves és figyelmes volt velem. Bár tudom,hogy miért szakítottam vele, mégis kifejezetten szívesen cseréltem volna el rá.

"Ha van egy szív, mely érted dobban, szeresd őt mindenkinél jobban. Mert ki tudja, lesz-e még idő, mikor fáj a szíved érte, de már késő."