Arra, hogy az élet nem fenékig tejfel minden ember nagyon hamar rájön. Sokszor könnyebb egy álomvilágba szökni a gondok és félelmek elől, mint a valóságban szembenézni velük. Én is gyakran teszek így.
Csakhogy ez nem oldja meg a problémát. Sőt! Velem nagyon gyakran előfordult, hogy egy kisebb nehézség elől elmenekültem, és mire úgy döntöttem, hogy na jól van, akkor itt az ideje megoldani, már egyáltalán nem egy kis nehézség volt, hanem hatalmas problémává nőtt. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincsen olyan gond, ami magától is megoldódik, csak nem okos dolog halogatni és tudomást sem venni róla.
Mikor még kicsi voltam, a legjobb barátnőmmel szerepjátékokat játszottunk. Ezt valahogy úgy kell elképzelni, hogy az egyikünk egy elrabolt királylány volt, aki arra várt, hogy a másik hős királyfiként kiszabadítsa. Ennek aztán nagyon sok fajtája volt. De ahogy növekedtünk, egyre "reálisabbak lettek ezek a játékok.
Ezek a játékok alapozták meg azt a világot, amibe később már egyedül látogattam el. Eleinte kedvenc filmjeimnek és olvasmányaimnak lettem főszereplője, amiben néha már az alapsztorit is alig lehetett felismerni. Később már teljesen a saját magam találtam ezeket ki.
De komolyan! Tényleg szeretem ezeket a történeteket. Csak sajnos ezek soha nem fognak megvalósulni. Ez viszont olyan rossz érzés. Most persze nem a kiráylányos történeteimre gondolok, hanem amikor elképzelem, hogy milyen lenne egy-egy sráccal... És aztán "felébredek". Hát... Gondolom a legtöbben el tudják képzelni.
