- Szeretsz?- Nem tudom.
- Miért nem?
- Nem vayok biztos.
- Kételyek?
- Azok.
- Akkor mit érzel?
- Ez bonyolult. Néha hiányzol, nem bírom ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhová, hogy eyütt lehessünk. Néha úgy érzem, nem jó, ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat. Lehet, hogy nem tudom megtenni. A szívem megszeked, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem. Csak elsétálok. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán. Pedig lehet olyat tettél amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból. Néha ha rád gondolok sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem, ez bonyolult.
- Akkor szeretsz?
- Azt hiszem.
Mit csináljon az ember, ha pontosan így érzi magát, de a beszélgetés csak képzeletbeli? Ha túl büszke ahhoz, hogy lefolytasson egy látszólag egyszerű beszélgetést?
