"Aki nálam rendesebb, az mániákus, aki nálam rendetlenebb, az zilált. Jeruzsálemben hallottam valakitől ezt az önironikus mondatot: aki nálam vallásosabb, az bigott, aki nálam kevésbé vallásos, az pogány. Sok tulajdonságjelzővel lehetne így eljátszani. Mindig mi vagyunk középen. Hozzánk képest mindenki más szélsőség."
/Lángh Júlia/
Tanácsot kérni általában mindenki szokott. Tanácsot adni is, gyakran akkor, amikor senki nem kéri. Mások helyett mindig könnyebb okosnak lenni. Ugyanakkor nagyon nehéz elfogadni, ha a másiknak igaza van.
Nekem az egyik "kedvencem", amikor hiába szeretnék segíteni, nem tudok, mert nekem ugyan az a problémám. Ez egyrészt lehet megnyugtató, hogy lám, nem csak én vagyok olyan béna, hogy ezen szenvedjek. Másrészt viszont megvan azért a véleményem, meg a saját taktikám a helyzet kezelésére, de hát ugye az egyáltalán nem 100%-os. Vagy ha véletlenül mégis - bár nem jellemző -, akkor az majd csak később derül ki. És akkor sem biztos, hogy a másiknak is beválik. De ha a barátnőm az illető, akkor mégis csak segíteni kéne neki, nem?
