" Megvárni egy angyal és egy szent türelmével amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulatta, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mid feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és lényeddel."
/Márai Sándor: Füveskönyv - Arról, hogy a dolgokat meg kell várni/
Hát igen... A türelem az önuralom gyakorlása. Gondolom nem csak nekem kell gyakorolni...
Néha nagyon szeretnék elérni bizonyos dolgokat, amikrő ludom, hogy nem kaphatom meg őket. Szeretném, ha úgy történnének a dolgok, ahogy azt én elképzelem, de nem lehet. És akkor nem szabad semmit tennem...
Persze ez nem mindig van így. Van, amikor igenis küzdeni kell a dolgokért, meg kell valósítsuk az elképzeléseinket. De azt is el kell fogadni, hogy ez nem mindig lehetséges. Néha meg kell várnunk, hogy a dolgok ránktaláljanak.
Egy valamivel viszont bajban vagyok. És ez a kettő megkülönböztetése. Mindig azon erőlködöm, hogy azt vigyem végig, amit inkább hagynom kéne, amiért meg tennem kellene, annál elbizonytalanodom és nem csinálok semmit. Vagy, mikor aktívabb vgyok, akkor mindent meg akarok oldani, és az sem jó, mert még mindig ott vannak azok, amiket hagynom kéne a csudába.
Azt hiszem még sokat kell fölöslegesen kínlódnom, míg végre megtanulom, hogy mi az amit inkább hagynom kéne...
