"Barátodnak lenni: ez az, amit mindig akartam. Szerelmednek lenni: ez az, amiről mindig álmodtam."
Az emberek életében alapvetően fontos szerepet játszik a szerelem. Természetesen az enyémben is... Miért lenne ez pont nálam másképp... Egyébként is, javíthatatlan romantikus vagyok.
Már óvodás koromban is volt olyan srác aki tetszett. Én sosem a sztárokba voltam szerelmes, mint kortársaim, hanem az "egyszerű" földi halandókba. Amikor iskolába kerültem megint találtam magamnak ideálokat, de igazán ez akkoriban még nem jelentett sokat. Annyiban merült ki a rajongásom, hogy amikor megláttam, teljesen megilletődtem és ha valaki pont az orrom előtt mondott rá valami rosszat, akkor rettenetesen megharagudtam rá, de persze csak magamban.
Az első "komoly" szerelem 12 évesen lépett az életembe. Nyaralni voltunk Balatonon a családdal, és akkor ismerkedtem meg a nálam másfél évvel idősebb fiúval. Jó ég... de rég volt! Egy csomót játszottunk és beszélgettünk. Emlékszem, egyszer olyan "romantikus" eset is megtörtént, hogy naplementekor kint álltunk a stégen és az ő kedvenc filmjének beszámolóját hallgathattam végig. Ő volt az utolsó ember, aki sírni látott. Azután a nyaralás végeztével a baráti viszony is megszakadt. Mivel nem egy városban laktunk, nagyon sokáig nem találkoztunk. Akkoriban még nem volt divat az e-mail és a mobiltelefon, viszont a kézzel írott levelezés már kiment a divatból. Szóval... ennyi volt. Mindenesetre nekem jópár évig ő volt az ideálom.
Miután "kiszerettem" belőle elég sokáig nem volt senki, aki komolyabban érdekelt volna. Volt egy srác a suliból meg hasonlók, de igazán szerelmes nem voltam senkibe. Persze ezt nem igazán tudja értékelni egy 16 éves lány...
