"A szeretet olyan, mint egy égő gyertyaszál, mely önmagát áldozza fel, hogy másnak világítson."

Az alábbiakat egy könyvben olvastam. Szerintem elgondolkodtató...

A szeretet:
A szeretet türelmes.
A szeretet kegyes és nem irígykedik.
A szeretet nem irígykedik és nem fuvalkodik fel.
A szeretet nem cselekszik éktelenül, nem keresi a magya hasznát és nem gerjed haragra.
A szeretet mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél és mindent eltűr.
A szeretet soha el nem fogy.

Aki kicsit is járatos az ilyen témákban, az hamar rájön, hogy a Bibliában is megtalálható egy ehez hasonló rész, de engem inkább az tetszett, hogy mellette a következő volt:

A vágy:
A vágy követelőzik.
A vágy kegyetlen és gyakran féltékeny.
A vágy dicsekszik és büszke a hódításaira.
A vágy durva. Egyáltalán nem törődik másokkal és könnyen haragra gerjed.
A vágy önközpontú, csak azt látja amit akar, arra törekszik amit akar és elveszi amit akar.
A vágy soha nem elégszik meg.

A kettő közötti kontraszt elég nagy, pedig a valóságban bizony nem mindig vesszük észre a különbséget. Nem mintha nem lenne logikus, csak éppen nem akarunk belegondolni. Pedig egy csomó fájdalomtól megkímélnénk magunkat...

Persze van, aki azt mondja, hogy a vággyal nincsen semmi baj, teljesen normális dolog. Nos, szerintem az vagy nem csalódott még, vagy pedig - és ebben az esetben csak sajnálni tudom - már annyiszor tört össze a szíve, hogy teljesen érzéketlenné vált.

Szerintem igenis fontosabb a szeretet, mint a vágy. Ha folyton a vágyaim után megyek, akkor soha nem fogom megtalálni az igazi szeretetet, hiszen csak magammal fogok foglalkozni, és nem veszem észre az elszalasztott lehetőségeket, alkalmakat. Szeretni csak azt lehet, akire képes vagyok időt szakítani, odafigyelni. Ha csak a vágyaimmal foglalkozok, akkor erre bizony soha nem kerül sor.