"Néha az életben találsz egy különleges barátot. Valakit, aki megváltoztatja az életedet, azáltal, hogy csak része annak. Valakit, aki megnevettet addig, amíg nem tudod abbahagyni. Valakit, aki meggyőz téged, hogy valóban van egy bezárt ajtó, ami csak arra vár, hogy kinyisd. Ez az örök barátság."
A szakításhoz hatalmas bátorságra van szükség. Meg persze ahoz is, ami utána következik. Mikor levettem azt a nyakláncot, amit az első randevúra kaptam - mert végülis az azt szimbolizálta, hogy együtt vagyunk - hírtelen nagyon magányosnak és elhagyatottnak éreztem magam. Nem csoda, hiszen több mint három hónapig a nyakamban lógott, és akárhányszor ránéztem, vagy csak megérintettem, arra gondoltam, aki nekem adta, és tudtam, hogy mennyire szeret.
De most valami más kellett, hogy pótolja a láncot. Előszedtem a régi ékszereimet, amiket bizony elég régen nem hordtam, mert én nem hiszek abban, hogy azok tesznek "szebbé". De megválni persze nem tudnék tőlük, hiszen mindegyiknek története van, mindegyik emlékeztet egy különleges alkalomra vagy személyre. A nagymamámtól kapott aranylánc, a barátnőim által fonott karkötők, a húgom fűzte gyöngysor, és hasonló mütyürök.
És akkor rájöttem, hogy az ékszereket nem csak azért lehet hordani, hogy kitűnjön az ember a többiek közül, hanem emlékeztethetik is valamire. Én ebben a helyzetben a barátaimtól kapott nyakláncokat, karkötőket és gyűrűket válogattam ki magamnak. Mindegyiket felvettem, és már nem voltam magányos. Akárhányszor rájuk nézek eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül, ha Ő el is tűnik az életemből (amit azért így szó szerint nem akartam, mégis megtörténhet), vannak olyanok, akik mindig ott lesznek nekem és számíthatok rájuk. Még akkor is, ha az ország különböző pontjain lakunk.
Ezek az ékszerek nagyobb bátorságot adtak, mint az előző. Sokkal magabiztosabb lettem, hiszen bennük biztos, hogy nem kell csalódnom, hiszen számtalanszor bebizonyították, hogy akkor is mellettem vannak, ha baj van, és hiába duzzogok néha, ők akkor is szeretnek. Sőt! Néha bizony az is előfordult, hogy megbántottuk egymást, mégis... a barátság túlélte. Tudom, hogy erre lehet alapozni.
